Katonák ezrei léptek le a brit hadseregből
Tavaly az első három negyedévben több mint 15 ezren szereltek le a brit hadseregből. A toborzási válság és a menekülési hullám elsősorban az alacsony béreknek köszönhető.
Tavaly az első három negyedévben több mint 15 ezren szereltek le a brit hadseregből. A toborzási válság és a menekülési hullám elsősorban az alacsony béreknek köszönhető.
Nagy-Britannia 2,25 milliárd forint támogatást ad Kijevnek erre a célra.
Fehér brit fiatalok nem jelentkezhetnek gyakornoknak az MI6-hez.
Helyet csinálnak a börtönökben a sértő kommentet író briteknek.
Nem ez volt első mű, amit a munkáspárti kormány már eltávolított a Downing Streetről.
Az eutanáziáról szavaznak Nagy-Britanniában, a törvényt beterjesztő, egyébként kormányzó Munkáspárt is igencsak megosztott, van aggodalom bőven.
Kell a hely a bevándorlás ellen tüntető angoloknak.
A fő felelős a négy éve „Professor Lockdownként"”emlegetett Neil Ferguson.
Az elmúlt közel 10 évben Sadiq Khannak sikerült tönkretennie Londont; mutatjuk, hogyan!
Olaszországban és az Egyesült Királyságban is kidolgoztak terveket arra, hogyan toloncolják külföldre az illegálisan érkező migránsokat.
Nagy nehezen sikerült mederbe terelnie a gazdaságot, de úgy tűnik, a választásokat így is elveszíti a Konzervatív Párt a briteknél.
Súlyos árat fizethet a miniszterelnök, ha a toryk vereséget szenvednek a heti önkormányzati választásokon.
Az intézmény elmulasztotta nyilvánosságra hozni az 1860-as években elhurcolt műkincsek hollétét.
A lett külügyminiszter szerint nagyszámú bevethető civillel kell elrettenteni Oroszországot.
A német kancellár ellenzi Julian Assange kiadatását. Nem érzi arányosnak a rá váró büntetést.
Legalábbis ez a topegyetemek álláspontja.
A védelmi minisztérium szerint továbbra is megfelelő az Egyesült Királyság nukleáris elrettentése.
Kérdés, hogy mi lesz a miniszterelnök törvénytervezetével, amely visszatoloncolná Ruandába az illegális migránsokat.
A brit uralkodó megköszönte a biztató szavakat.
Bizakodók az uralkodó állapotával kapcsolatban a királyi család tagjai.